Bob, Uffiduffi nagyfőnök
2008. január 5-én Sopronban születtem.
Születéskori nevem Phantom of Lake Don Juan.
A képemet elnézve ez igazán érthető, ugye?
Én vagyok az első kutya a családban, ennek minden előnyével és hátrányával... de nagy szerencséje van ám velem a gazdáimnak! Már a hazautat békésen végigaludtam, sőt az első éjszaka is csak egyszer keltem fel - bár sokat segített, hogy velem volt a nagy plüsskutyám, amit az alomból hoztunk. Sőt, szobatiszta voltam, úgyhogy mindig jeleztem, ha ki kellett mennem... akkor is mikor a gazdáim dolgozni mentek, de szerencsére volt aki meghallott, és gyorsan hazajöttek hozzám... Akkor még emeletes házban laktunk, és igazából nagyon élveztem, hogy engem mindig ölben visznek le és fel, mert nem lépcsőzhetek! Igazi Úr voltam! Mindent megkaptam, amit csak akartam... Kajában is! Szerintem jót akartak, és vettek nekem valami vaníliás tápot, hogy majd azt egyem! Képzeljétek el! VANÍLIÁS TÁP! Hát persze, hogy nem ettem meg! Otthagytam! (Azóta is így van! Ha nem kapok a kedvemre valót, akkor inkább nem eszek!) Na volt is riadalom, hogy most mi legyen??? De elég gyorsan intézkedtek, és szereztek olyan tápot, amit az alomban is kaptam. Sőt! Így még egyszer találkozhattam két igazi tesómmal!
Két hónapig voltam csak egyedül, de igazán élveztem minden pillanatot. Na jó, volt amikor annyira nem volt jó, hogy nem volt még meg a tesóm - csak látogatóba mentünk minden hétvégén, de annyira kicsi volt, hogy inkább a szüleivel játszottam... Szóval napközben igazán hiányzott a társaság. De nem volt gond, megoldottam, egyfolytában költöztem és rosszalkodtam.
Csuda világot csináltam, mire hazaértek hozzám!
Amit elölhagytak, azt én jól szétszedtem... Mikor a tesóm megérkezett, és összebarátkoztunk, akkor volt ám igazán mókás a világ, de erről később mesélek.
Reggelente egy csomót sétáltam a játszótér körül, mindig találtam újabb és újabb botokat, amiket jól szétrágtam! Amivel nem boldogultam, azt felhozták nekem, hogy ne unatkozzak! Vagy lehet, hogy azt akarták, hogy akkor kevesebb otthoni holmit szedjek szét????
Aztán mikor hazajöttek, újra körülöttem forgott a világ! Sétáltunk, játszottunk, sétáltunk, találkoztam a haverokkal az udvaron, fini vacsit kaptam, megint séta, bandázás és pihenés. Pár nap után arra is rájöttem, ha napközben, mikor úgysincsenek otthon, én alszom, akkor este jobban bírom!
Így teltek a napjaink, mikor egyik nap kicsit furán éreztem magam. Nem igazán volt kedvem semmihez, inkább csak feküdtem. Nem is ettem! Gyenge voltam! Valamit érezhettek rajtam, mert gyorsan vittek orvoshoz! Jó fej volt a doki, nem piszkált sokat, gyorsan rájött mi lehet a bajom, de azért a lázamat megmérte! Hát az durva! Hátranéztem, mit történik, és mikor rájöttem, hogy beledugta a lázmérőt a hátsómba, én olyan zavarba jöttem , hogy csuklani kezdtem! Szó szerint! Addig csuklottam, míg ki nem vette a lázmérőt! Nem is értettem! A torkom, meg a pocakom rendetlenkedik, erre a popsimba tolnak valamit! Hát, kutya egy világot élünk! Akkor ott még beszéltek valamiket, hogy később ivartalanítani kell majd, mert csak egy herém van, de ezzel akkor nem igazán foglalkoztam. A lényeg, hogy ki onnan, mihamarabb, mielőtt újra jönne a lázmérő! Azért a biztonság kedvéért már végig csak ültem, nem álltam fel, rajtam még egyszer ki nem fognak! Kaptam gyógyszereket, hamar rendbe is jöttem.
Ezután ment minden rendben, bár a botok, amiket a sétáim során rágcsáltam időközben kirügyeztek, amitől kicsit zavarba is jöttem...
Aztán eljött május 1-e, felkerekedtünk, és megint a kiskutyákhoz mentünk. Nem is sejtettem, hogy ez nem a "szokásos" találkozások egyike. Aztán mikor indultunk hazának, az egyik kiskutyát beültették hátra hozzám. Na ezt azért már furcsálltam, de gondoltam, sebaj, majd összebarátkozunk. Hát, asszem ő nem egészen így látta, mert nagyon megijedt a közeledésemtől, és a gazdi nyakába mászott... Fura, úgy tűnt félt tőlem! Mire hazaértünk már nagyon elfáradt. Nem emlékszem, hogy én is ilyen nyafka lettem volna... Végülis mindegy! Estére már kicsit lazulni látszott, nem görcsölt annyira, sőt éjszakára oda is bújt mellém... Akkor rájöttem, hogy nekem mostantól komoly FELADATOM van! Kaptam egy kistestvért, és meg kell tanítanom mindenre, amit tudok, be kell vezetnem a társaságba és mindenekfelett nagyon kell rá vigyáznom! Ez nagy felelősség!
Érdekes egy figura volt a tesóm! Először is, sokat nyafogott, aztán mindent megevett, ami az útjába került - voltak is belőle kellemetlenségei... de ezeket majd elmeséli ő!
Azért azt be kell vallanom, hogy vidámabb lett az élet, úgy, hogy megérkezett. Mindenkelőtt sosem voltam (vagyok) egyedül! Reggel együtt sétálni is mókásabb volt, nem kellett mindig haverokat keresni, mert a tesóm tutira ott volt. Nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy rájöjjek, jó fej, minden buliban benne van, csak kicsit félénkebb az átlagnál... Szóval nonstop együtt bandáztunk, meg rosszalkodtunk. Amit egyedül nem tudtam kivitelezni, ahhoz ketten már tuti elegen voltunk... Így aztán a napközbeni szunyókálásaimat, a napközbeni randalírozás váltotta fel! Kihúztuk a fiókokat, kipakoltunk, széket döntöttünk, szekrényt rágtunk, mindenféle! Persze, ezután többször is megszidtak minket. Néha sajnáltam a tesóm, mert több balhét is elvitt helyettem...
Aztán nem tudom miért, hogy megunták a cipelést, vagy a sok "meglepetést", mikor hazaértek, tényleg fogalmam sincs, a lényeg, hogy elköltöztünk. Kertes házba! Hát az tuti! Kaptunk külön helyet, hamar megszoktuk, és most akkor mentünk ki-be, amikor csak akartunk. Ez nagyon jó érzés volt!